4. Fejezet / második

Halii! Megérkezett a rész. Remélem jóra sikeredett. Nem ez a kedvenc részem..de mostantól kezdenek beindulni a történések. :) Ömm.. a blog kinézetével nem vagyok megelégedve, ezért bocsi ha valaki úgy téved a blogra, hogy valami ocsmány design jelenik meg a szemei előtt. Ezen a héten nem tudom, hogy lesz- e rész, mivel osztálykirándulásra megyek. De előtte próbálok nektek hozni. Igyekezni fogok. Utólag pedig sok sikert az érettségizőknek erre a hétre! (ha van olyan olvasóm)

-Mi a..? -tátottam el a számat.

-Ki a barátod? - "köszöntött" apa meglepődötten. Egy pillanatra a felismerés tükröződött tekintetében, de aztán hamar visszavándorolt rám a figyelme.-Mindegy. Beszélnem kell veled. Négyszemközt.

Ránéztem a mellettem álló, és apámat figyelő srácra. -Akkor majd gyere, oké?

-Épp ezért jöttem. -mondta idegesen. Miért volt az? -Nem tudok menni. -nézett rám. Tekintete megkeményedett. Összeráncoltam szemöldökömet.

-Oh. –csak ennyit tudtam mondani. Kay elsétált mellettem, majd biccentve egyet apámnak, kilépett a házból. -Mi volt ez?

-Én honnan tudjam?! -tört ki apám a gondolkodásból kijelentésével.

-Miért jöttél? -néztem rá értetlenül, és kényszerítettem magam, hogy vele foglalkozzak, ne Kaylannel.

-Csak látni szerettelek volna. -válaszolta, majd kis időre rá elröhögte magát. -Ugyan kit hülyítek. Pénz kéne. -vette komolyra a figurát.

-Mennyi? -vontam össze magam előtt kezeim. Nem veszek tudomást hangneméről, és arról, hogy még mindig mennyire fáj az, amit mond. Megszoktam tetteit sajnos, de nem fogadtam el őket. Ami a múltban történt, örökké megpecsételi mindegyikőnk életét, és ezen semmit sem változtathatunk meg.

-100 rugó.

Eltátottam a számat. Sejtettem, hogy sokat kér, de hogy ennyit… -És mégis honnan a picsából szedjek neked 100 rugót? –vett erőt rajtam a harag. Hangnememtől őt is elkapta a méreg.

-Nem tudom kislányom, de van egy olyan érzésem, hogy meg fogod oldani. –jelent meg az arcán az a gúnyos mosoly, amit mindennél jobban ismerek.

-És, ha nem?

-Akkor kénytelen leszek elvinni téged a pénz helyett. –felelte félvállról, aztán odament az ajtóhoz. – 1 hetet kapsz. –mondta még, majd távozott.

Egészen addig nem fogtam fel az egészet, míg meg nem jelent Will.

-Szevasz csajszi! –adott puszit homlokomra. Amikor nem válaszoltam, jobban szemügyre vett. Valószínűleg sápadt voltam, és talán pirosak voltak a szemeim a visszatartott sírástól. – Mi történt? –kérdezte, én pedig mindent kiadtam magamból. Elmeséltem neki mindent és jó volt, hogy valaki meghallgat.

-Nem tudom hogyan fogok keresni 100 ezret. –töröltem le a szemem.

-Adok bele.

-Nem. Nem.. Majd én…

-Akkor is adni fogok, ha te nem engeded. Ismersz. –mosolygott rám egy pillanatra. Gyorsan felkelt majd leporolta a gatyáját. Nem mintha kosz lett volna nálam.. –Megcsinálom a záradat, aztán elviszlek ebédelni. –vigyorgott rám. –Kapd össze magad.

-Oké. –bólintottam.